Míg legtöbb gyártó Észak-Amerika és Nyugat-Európa technokrata rétegének kiszolgálására rendezkedett be, addig a Nokia figyelme egyre inkább Kína, India, Afrika és Latin-Amerika irányába fordul, ahol a több milliárd potenciális vásárló ugyan jelenleg még nem tudja megfizetni a multimédiás szupermobilokat, ám az olcsó készülékek iránti igény jelenleg is hatalmas, mely a gazdaság fejlődésével egyre inkább a nagyobb haszonnal kecsegtető középkategória irányába tolódhat. Az Economic Times India értesülései szerint a Nokia tovább kívánja bővíteni piaci befolyását, így hamarosan bemutatásra kerül egy minden eddiginél olcsóbb készülék is, mely várhatóan 500 indiai rúpia, azaz körülbelül 2.200 forintért kerülhet majd forgalomba. A jövevény pontos specifikációja nem ismert, de nyilván még az alant látható, körülbelül háromszoros áron kapható Nokia 1280-nál is visszafogottabb tudásra lehet majd számítani, mely egyébként 96x68 képpontos kijelzővel, FM rádióval és szabványos 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetettel is rendelkezik.
Azóta történt
-
Vodafone mobilok 15 dollár alatt
A vörös szolgáltató két rendkívül olcsó mobilt mutatott be a fejlődő országok számára.
Hír 21
-
Olive FrvrOn V-G2300: AAA elemekkel
Az indiai Olive Telecommunication szabványos AAA elemekkel is használható mobiltelefonnal rukkolt elő.
Hír 14
Előzmények
-
Nokia 5230 - a legolcsóbb érintős okostelefon
Egy év, három szinte teljesen ugyanolyan érintőkijelzős Nokia készülék. A legújabbat kézbe venni már-már nosztalgikus, viszont nem is kerül sokba.
Elemzés 5563
-
Nokia 1280, 1800, 2220 és 2690 bemutatók
Elérhető a finn gyártó tegnap leleplezett olcsó készülékeinek bemutatóanyaga.
Hír 4
-
Nokia 2690: Bővíthető memóriával
A Nokia 2700 és 2730 árnyékában egy újabb olcsó, bővíthető memóriás mobil született.
Hír 16
-
Nokia 2220 Slide: Hivatalos is
A finn gyártó legolcsóbb kamerával és Ovi Mail támogatással is rendelkező csúszkája hangfelvételeket is képes készíteni az FM rádiójából.
Hír 12
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 régióban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Témázgatunk, témázgatunk!? ... avagy mutasd az Android homescreened!
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- MG5 menetpróba
- PlayerUnknown’s Battlegrounds
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Politika
- Posta, csomagküldés
- Heroes of Might & Magic III (HoMM3)
- További aktív témák...