Hirdetés

Többfunkciós napelemes töltő koncepció iPhone-hoz

Idén számos beépített napelemmel rendelkező eszköz került bemutatásra, melyek között telefonok, headsetek és autós kihangosítók is megtalálhatóak voltak. Az amúgy környezetvédelmi szempontból igen pozitív fejlesztés egyetlen hátulütője, hogy a fényenergiát hasznosító eszközök általában a telefonoknál tízszer hosszabb élettartammal bírnak, vagyis általában élettartamuk első tizedében hulladékká válnak. A külön napelemes töltők ilyen szempontból sokkal hatékonyabbnak bizonyulnak, hiszen több generációnyi mobiltelefont is ki tudnak szolgálni, feltéve ha közben nem változnak sokat a csatlakozók.

Az alant látható iPetals, azaz „szirom” koncepció érdekessége, hogy az összecsukva igen kompakt, akár állványként is funkcionáló eszköz szétnyitva hatalmas felületű napelemes töltőként is funkcionálhat, mely már csak megnövelt felülete révén is lényegesen több fényenergia hasznosítására képes, mint a telefonok hátuljába épített megoldások, melyek további hátulütője, hogy a hasra fektetett mobilok kijelzőjén nem igazán lehet látni a bejövő hívásokat és egyéb eseményeket. Egyelőre nem tudni, hogy az iPetals valaha is megvalósul-e, de ha igen, akkor remélhetőleg saját akkumulátorral és szabványos microUSB felülettel is rendelkezik majd.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés