szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az áprilisban piacra lépő első hazai közösségi bank ügyfelei az elképzelések szerint beleszólhatnak a hitelezési politikába és speciális bankbetéteikkel maguk is dönthetnek egy-egy társadalmi jelentőségű fejlesztés finanszírozásáról.

A leendő közösségi hitelintézet egy már működő magyarországi kisbank, a 11 budapesti és egy solymári fiókot működtető HBW Express Bank átalakulásával és névváltásával jöhet létre idén tavasszal. A korábban takarékszövetkezeti pénztárként működő HBW Expressben 2008 márciusában 30%-os kisebbségi részesedést szerzett a közösségi bankolás egyik európai úttörője, a spanyol Caja Navarra takarékpénztár.

Az új kisebbségi tulajdonos 1,2 milliárd forintos tőkeemelésének segítségével a HBW Express 2008 októberében kereskedelmi bankká alakult át. Bár a korábbi tervek szerint a Caja Navarra 90% fölé tornázta volna a részesedését, részben a gazdasági válság okozta nehézségek miatt egyelőre letett e tervéről, így a magyar cég most 70 százalékban hazai, 30 százalékban spanyol tulajdonban vág neki a közösségi bankká alakulásnak.

Fáy Zsolt, a HBW Express Bank résztulajdonosa és az igazgatóság elnöke a hvg.hu-nak nem árulta el, mi lesz a bank neve az átalakulás után, a névváltás engedélyezése ugyanis még nem zárult le a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSzÁF). A banknál szintén csak későbbre, az indulás utánra ígértek részletes tájékoztatást az egyes közösségi banki termékek és szolgáltatások feltételeiről.

Mi a közösségi bankolás?
Egyes meghatározások szerint a közösségi pénzintézetek – amelyek profiljukat és elnevezésüket tekintve külföldön többek között „civic”, „ethical”, „alternative”, „social” és „sustainable” bankokként is ismertek – közös jellemzője, hogy a hagyományos kereskedelmi bankokkal szemben üzleti döntéseik során kiemelten figyelembe veszik pénzügyi tevékenységük társadalmi, környezetvédelmi, közösségi hatásait is. Bár számukra is fontos a nyereség, profitmarzsuk általában alacsonyabb a hagyományos bankokénál. Közös céljuk az átlátható működés, illetve az, hogy jelentős társadalmi vagy környezetvédelmi értéket képviselő fejlesztésekbe fektessék be ügyfeleik pénzét, illetve a társadalmi felelősségvállalásra érzékeny vállalatoknak hitelezzenek. A legnagyobb pénzintézeteket „közösségi” szempontból rangsoroló YourEthicalMoney.org oldal értelmezésében kerülendők lehetnek például azok a bankok, amelyek fegyverekkel kereskedő, az emberi jogi normákat be nem tartó vagy a környezetet szennyező cégeknek hiteleznek, de ugyanígy kifogásolható lehet például olyan befektetési alapokba fektetni, amelyekben dohányipari vagy atomenergiával foglalkozó cégek részvényei is megtalálhatóak.

Döntés az ügyfélnél

A stratégiával kapcsolatban azonban annyit már tudni lehet, hogy a banknál a leendő hitelezési politikában előtérbe helyezik majd azokat a kezdeményezéseket, amelyek „valódi értékeket hoznak létre”, és kizárják azokat, amelyek „tevékenységükkel károsítják környezetüket”. Mindebbe az elképzelések szerint teljes betekintést biztosítanak majd a bankban pénzüket elhelyező ügyfeleknek is.

„Sőt e tekintetben továbbmenve, aktív döntési lehetőségeket is kínálunk majd többek között olyan új, klasszikus közösségi banki termékek formájában, mint a közösségi betét, ahol az egyes betétfajták meghatározott hitelcélok vagy hitelek támogatását szolgálják” – tette hozzá a hvg.hu-hoz eljuttatott üzenetében a pénzintézet.

Erre a tervezett konstrukcióra a banknál egy példát is hoztak: akár egy-egy iskola hitelezését is támogathatják majd azok az ügyfelek, akik a leendő közösségi banknál speciális betétet helyeznek el. Az iskola ugyanis a betétként elhelyezett összegek erejéig a piacinál kedvezőbb kamatozású kölcsönt vehet majd fel a pénzintézettől, amely viseli a hitelezési kockázatot is.

„Tudjuk, hogy ez egy átalakulási folyamat kezdete. Reméljük, hogy Magyarországon is egyre több felelősen gondolkodó befektető, vállalkozó és megtakarításait gondosan és tudatosan elhelyező betétes és számlavezető teremt kapcsolatot egymással, amelyben fontos szerep jut az új közösségi banknak" – fogalmaztak a társaságnál. 

[[ Oldaltörés (Következő oldal) ]]
A Caja Navarra bankfiókja Zaragozában
Caja Navarra

Bár a leendő hazai közösségi bank a tervek szerint a magyarországi viszonyokhoz igazodó, saját fejlesztésű termékekkel kíván megjelenni a piacon, az átalakulásra történő felkészülés során a társaság munkatársai több nemzetközi példát is elemeztek, sőt, a legismertebb külföldi közösségi bankoknál személyesen is tájékozódtak.

A tapasztalatgyűjtés szempontjából érdekes példákkal szolgálhatott a kisebbségi tulajdonos, a spanyol Caja Navarra. A pamplonai központtal működő, 2000-ben létrehozott takarékpénztár ügyfelei bármikor ellenőrizhetik, hogy az itt elhelyezett megtakarítások pontosan mekkora nyereséget hoztak a pénztárnak. E profit 30 százalékát a Caja Navarra ezután a pénztártól függetlenül működő szociális, kulturális, környezetvédelmi vagy kutatási programokra költi – mindezt az ügyfél döntése alapján, aki a Caja Navarra által felajánlott több ezer konkrét program közül egy-egy évben legfeljebb hármat támogathat.

A választást megkönnyíti, hogy a Caja Navarra honlapján egy interaktív térkép segítségével az ügyfelek eldönthetik, hogy melyik földrészen, milyen típusú program finanszírozásában vehetnek részt. Számos programban az ügyfelek akár személyesen, önkéntesként is részt vehetnek vagy akár új programokat is ajánlhatnak a listára.

Speciális betétek, bankfiókok

A Caja Navarra speciális pénzügyi termékei közül érdemes kiemelni az Elección betétet, amellyel az ügyfelek egy általuk választott másik ügyfél – családtag, rokon, barát vagy akár egy ismeretlen – hitelezését segítik. A legalább ezer, legfeljebb 60 ezer euró értékű, 1-5 évre lekötött betétek ugyanekkora összegű és futamidejű hitel kihelyezését tehetik lehetővé, ráadásul a betétes ügyfél dönthet a kamatról is: minél alacsonyabb betéti kamatot választ, annál olcsóbbá teszi a másik ügyfél kölcsönét – ebben a módozatban akár a kamat teljes összegéről is lemondhat a hitelfelvevő javára.

A Caja Navarra bankfiókjai is tükrözik a takarékpénztár stratégiáját. Nem találni bennük a hagyományos bankokban megszokott pultokat, az újságokkal, internet-hozzáféréssel, kávézóval és gyereksarokkal kialakított irodák inkább közösségi terek, ahol esténként koncerteket, előadásokat, kulturális rendezvényeket tartanak, sőt, helyi szervezetek, csoportok saját rendezvényeik számára is igénybe vehetik őket. A nagyobb fiókok este 8-ig, fél 9-ig tartanak nyitva.

hvg.hu Világ

Élő adásban nézegetett pucér fotókat a bankár - videó

Egy modellről nézegetett félmeztelen fotókat számítógépén egy ausztrál befektetési bankár, miközben a háta mögött kollégája épp tévéinterjút adott. Az interjú felvételét, amelyen a háttérben tisztán látható a figyelmetlen alkalmazott, több tízezren nézték meg a YouTube-on.

MTI Gazdaság

A kínaiak keményen rákattantak a bankkártyára

A kínai fogyasztók tavaly 166 ezermilliárd jüan (24 300 milliárd dollár) értékben vásároltak bankkártyával, több mint 30 százalékkal meghaladva a 2008-ast, a pénzintézetek pedig 270 millió új kártyát bocsátottak ki – tájékoztatott a kínai központi bank hétfőn.

hvg.hu Világ

Más országok is érdeklődnek a lopott banki adatok iránt

A svájci kormány elítélte szerdán Németország szándékát, hogy megvásárolja a német adócsalókról svájci bankokból lopott adatokat, de eközben más európai országok is érdeklődést kezdtek mutatni az adatbázis iránt.

Világ

Svájci banktitkok: mennyit ér az adócsalók DVD-je?

A német adócsalási botrányban érintettek adóvétségének értéke német lapok szerint a korábban becsültnél jóval magasabb lehet. Az üggyel kapcsolatban szópárbaj indult Svájc és Németország között, miközben kutatják, honnan lophatták el a svájci banki adatokat. Már más országok is kíváncsiak, vajon csak német adócsalók vannak-e a listán.